1117. Budapest, Lokomotív Ház - Budafoki út 187-189. +36 (70) 424 2294 +36 (70) 424 2293
Falsíkban záródó ajtó? – amikor egy álomajtóról kell lemondania, mert már a tervezésnél elfeledkezett a részletekről

Falsíkban záródó ajtó? – amikor egy álomajtóról kell lemondania, mert már a tervezésnél elfeledkezett a részletekről

 

Előfordulhat, hogy nem készlet vagy pénzhiány az oka a lemondott álmunknak.  Aki tervezett már otthont magának, az tudja, idővel egyre több ötlet gyűlik a todo-listára. Itt emebbe, ott amabba szeretünk bele.

És vannak olyan régi álmaink is, amit szinte gyerekkorunk óta szeretnénk megvalósítani (pl. legyen egy kamránk a konyhában).

Nem elégszünk meg azzal, hogy milyen az ingatlan m2-e, vagy kiváló helyen van-e és jó-e a tájolás. Olyan apróságokon is múlik az örömünk, minthogy mennyire alakíthatják saját ízlésük és elképzelésük alapján a lakás nyílászáróit, és bútorfrontjait.

Ekkor szeli ketté álmainkat egy „előbb kellett volna gondolkodnunk” féle feleszmélés:

 

Nem lehet olyan ajtónk, amilyet szeretnénk?

 

Amikor ajtóban kezdünk el gondolkodni egy kivitelezés során, szóba jönnek olyan kifejezések, mint a hagyományos, síkban záródó, a tokba nyíló beltéri ajtók és tolóajtók fogalma.

Azonban kevesen tudják, hogy habár a síkban záródó ajtókkal valóban a modernitást szolgáljuk otthonunkban, és letisztultságuk egy minimalista enteriőr biztos lakberendezési tárgyai lehetnek (igen, öltöztetik otthonunkat); egy falsíkban záródó ajtóra lecsapni már néha késő.

 

No, nem a beszerzésük nehézsége, vagy anyagi okok miatt.

 

Bár nem tartozik a legelterjedtebb formai kialakítások közé, egyre trendibb és exkluzívabb választásnak számít. És egyre többen élnek (…) pontosabban élnének vele.

De jön a sok Deee.

 

 

A falsíkba záródó ajtók – amire figyelnünk érdemes, ha nem szeretnénk lemondani róluk

 

Tudja mi a legégetőbb különbség a síkban és a falsíkban záródó beltéri ajtók között?

 

Síkban záródó ajtókról JÓ TUDNI:

A síkban záródó ajtókra letisztult megjelenés jellemző, ezért méltón a minimalista enteriőrök meghatározó elemei:

 

  • rejtett pántolás jellemzi őket.
  • az ajtó lapja egy síkban helyezkedik el a tok borításával és az utolsó utáni pillanatban kerülnek beépítésre.

 

Falsíkban záródó ajtókról JÓ TUDNI:

Falsíkba záródó ajtóknál a legfontosabb észben tartanunk, hogy álmunkat 100%-os minőségben élvezhessük:

 

  • Ennek az ajtófajtának a jellegzetessége, hogy az ajtólap egy síkban helyezkedik el a fal síkjával. Ezáltal tökéletesen a falba simuló látványt nyújt.
  • Az ajtók a falazás után, de még a vakolás és glettelés előtt kerülnek be a falnyilasba, legideálisabb esetben. Ezért az építkezés során célszerű az ajtókról nem a „megszokott idősávokban” dönteni.
  • Burkolatváltás témájában egyetlen szempont fontos itt: mindig arra az oldalra kerüljön, ahol az ajtó lapja a fal síkjában helyezkedik el.
  • Falsíkban záródó ajtók beépítése a fal építésekor vagy kihagyott nyílásba utólagos munkával is lehetséges. Azonban bizonyos fokú átjárhatóságvesztéssel jár.

 

Kezdje tehát nálunk: www.doorstar.hu/kapcsolat

 

© IntroWeb | 2019 - Weboldal készítés, SEO